+36 30 461 1129 recepcio@hotelszarvaskut.hu

Látnivalók, túrák, programok

„Élet a mínusz harmadikon – várbörtön a 21. században”

„Élet a mínusz harmadikon – várbörtön a 21. században”

Az „Élet a mínusz harmadikon, Várbörtön a 21. században” című új állandó kiállítás nem „csak” a várbörtönről, mint épületről és érdekességről szól, hanem több izgalmas témát mutat be. A tárlatban látható egy Mindszenty József-emlékszoba, a fogvatartottak életét és a várbörtön történetét bemutató kiállítási egység, a „Bakonyi betyárok a pandúrok kezén” című tárlat, továbbá megtekintetők a cellák, a kápolna, a kilátó, a parancsnoki szoba és a vizesblokk. Emellett interaktív filmvetítés várja a látogatókat.

Az állandó kiállítás első egységének átadása után a múzeum októberben nyitja meg az ’56-os emlékszobát, amely az 2013. november 7-én felavatott 1956-os emléktábla mellett még maradandóbb emléket állít a deportáltaknak. A tervek szerint a jövőben a múzeum munkatársai rekonstruálják a kivégzőhelyet, látogathatóvá teszik az őrtornyot, és a törvénykezés történetének bemutatása is megvalósulhat a kiállítóhelyen.

A kiállítás kurátorai: S. dr. Perémi Ágota múzeumigazgató, Szántó Attila mb. igazgatóhelyettes (Laczkó Dezső Múzeum).

A kiállítást csoportok előre egyeztetett időpontban is látogathatják. Csoport létszáma minimum 10, maximum 30 fő. Előzetes időpont-egyeztetés a +36 30 647 3409-as telefonszámon.

Egyéni érdeklődők az előre bejelentkezett, illetve a meghirdetett turnusokkal látogathatják a kiállítást. A bejelentkezés módja e-mailben: kissdavid@ldm.hu / telefonon: 06 30 647 34 09 / személyesen naponta 9.00-17.00-ig a Hősök Kapuja Infópultnál). Az előzetesen lefoglalt időpontok természetesen előnyt élveznek, ezért érdemes lefoglalni, de ha pár főről van csak szó, akkor lehetőség szerint csatlakozhatnak az induló csoporthoz.

Látogatás időpontja: hétköznapokon (H-P), induló turnusok 09.00;11.00;14.00 óra A tárlatvezetés kb. 60 perc időtartamú. minden induló turnus a kezdés előtt 15 perccel meg kell, hogy érkezzen, (szúrószerszám, fegyvernek látszó tárgy nem vihető be, ennek őrzését biztosítják).

Nagyon hideg (állandó 12-15 fok) van a -3. emeleten, ezért érdemes rétegesen öltözni.

Belépőjegy árak: Felnőtt: 800,- Ft; Diák/nyugdíjas: 500,- Ft; Családi: 2.000,- Ft

Helyszín: Veszprémi Törvényszék, 8200 Veszprém, Vár utca 19.

Hotel Szarvaskút✭✭✭✭

Megéri nálunk foglalni!

Tekintse meg vendégvéleményeinket!

Gasztronómia

Kemencés & BBQ Étterem

Nyitva: 08:00 – 21:00

Ajánlatok

Exkluzív ajánlatok

Értesüljön elsőként legújabb ajánlatainkról, last minute kedvezményeinkről!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön elsőként legújabb ajánlatainkról, rendezvényeinkről, a Bakony fontosabb történéseiről.